Főoldal

04galaA II. Pest Megye Szépe Döntő és Gálaestje a törökbálinti impozáns Munkácsy Mihály Művelődési Házban 2019.január 12-én, szombaton este 6 órától került megrendezésre. Mind a tizenhat döntőbe került hölgy királynő, hiszen óriási utat tettek meg az önbizalmuk fejlesztésében az elmúlt hónapokban. A számos támogató és partner rendkívül sok felajánlással és jutalommal halmozta el a nyertes hölgyeket.  
A zsűrinek – ahogy az ilyenkor lenni szokott – nagyon nehéz volt a feladata. Idén a zsűri elnöke dr. Jenei András volt, de az ítészek között ült Győrfi Pál az Országos Mentőszolgálat szóvívője, Éliás Gyula Jr. Artisjus-díjas és Gundel-művészeti díjas énekes, dalszerző,  Vámos Magda, a Magyar Divat Szövetség elnöke, Tallós Rita színművész, Bognár Nándor újságíró, Turbók János, az Agárdi Popstrand főrendezője, Hegedűs Éva, a Colorado Fashion tulajdonosa, Bán Teodóra kulturális menedzser igazgató, Balczó Kornélia Buda Környéki Televízió tulajdonosa,  Csizmazia Zsolt a verseny hivatalos fotósa , Cseh-Szakál Tibor versenytáncos , Kerepesi Réka az I.Pest Megye Szépe Királynője, Bada Zoltán versenyigazgató-alapító.

Tóth Andi - Szabó Ádám  páros szórakoztatta a közönséget.

A Gálaest további fellépői: A Gyémántkút Egyesület Gyémánt mazsorett csoportja, a JP Dance Company, valamint Miki és Niki fellépői.

IMG 0606IMG 0612IMG 0646 01galaIMG 0642 02gala 03gala
A II. Pest Megye Szépe Választás királynője: Kis Korinna (Érd)
I. Udvarhölgy: Gábor Erika (Törökbálint)
II. Udvarhölgy: Kovács Ágnes Rita (Dunakeszi)
 
Közönségszavazás díjas:
1.helyezett: Tokai Kinga (Budapest IV.ker)
2.helyezett: Kis Korinna (Érd)
3.helyezett: Gábor Erika (Törökbálint)
 
Legszebb mosoly díjas:
Gábor Erika (Törökbálint)
 
Legfittebb díjas:
Gábor Erika (Törökbálint)
 
Legszebb kisugárzás díjas:
Kis Korinna (Érd)
 
Legbájosabb díjas:
Budai Noémi Judit (Dömsöd)
 
Legkarakteresebb díjas:
Gábor Erika (Törökbálint)
 

Legsportosabb díjas:
Szöllősi Enikő (Vecsés)

JP Dance Company különdíjasa:
Gábor Erika (Törökbálint)

SOS Guard különdíjasai:
Budai Noémi Judit (Dömsöd)
Marton Fanni (Tahitótfalu)
Kovács Ágnes Rita (Dunakeszi)

Kategória: /

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.

Az "Elfogad" gombbal egyben nyilatkozik, hogy elolvasta és tudomásul vette a GDPR irányelvekre vonatkozó nyilatkozatunkat, melynek részletes leírását a "Részletek" gomb után vagy itt olvashatja el: Letöltés PDF (~340KB).